2016. június 02. 21:39 - KissJanika

Kádár rendszere elpusztította volna!

Bánya a falu határában?

 

Pár nappal ezelőtt, a falu határában, egy mobil fúrótoronyra lettem figyelmes. Utoljára gyerekkoromban láttam, a "Sós-árok" környékén ilyen, vagy ennél nagyobb mintavételhez használt monstrumokat. Akkoriban heteket töltöttek itt, olaj és más anyagok kutatása céljából. Azt gondoltam, talán a volt hulladéktároló gödrök rekultivációját vizsgálják.Természetesen falu szerte szóbeszéd keringett, de kisvártatva meg is kaptuk a hivatalos választ a település hirdető tábláin. 

meghivo.JPG

Egy értesítőt a soron következő nyilvános képviselő testületi ülésről. Ezen belül is az első napirendi pont az ami választ ad a látott munkagépek munkájáról. "Tájékoztató település külterületén tervezett bányaművelésről." Kíváncsian vártam ezt az ülést, mert úgy éreztem a község életét, jövőjét befolyásoló dolgokról lesz szó. Rajtam kívül még hét helyi lakost érdekelt a tájékoztató. -Ez amúgy jó számnak mondható az időponthoz képest.- Az ülés megkezdése után, az első napirendi pontra rátérve, Ferencz Dezső polgármester úr, bemutatta Heninger Mihály bányavállalkozó, geológust. 

tajekoztato.JPG/Képünkön középen fekete ingben Heninger úr, mellette Ferencz Dezső polgármester/

Heninger M.: "Egyházaskesző, Magyargencs térségét már több mint húsz éve, Várkeszőt viszont csak most először érintőlegesen tanulmányoztuk.  Jogerős engedélyünk van a Magyar állam tulajdonában lévő 5,9 hektáron kutatást végezni. Geológiailag egy elég érdekes környékről van szó, egy vulkáni kráter peremén helyezkedik el. Várhatóan június második felében további kiegészítő vizsgálatokat hajtunk végre.  Célja bentonit nevű anyag keresése.  Az elvben tervezett védősávval, 5 hektáros hasznos terület van kilátásban, ami teljes mértékben állami. Helyi tulajdonosok területeit, bányászati tevékenységgel sem nem tudunk, sem nem akarunk érinteni. Köszönhető ez annak, hogy Várkesző külterületének jelentős része, olyan természetvédelmi besorolásban van, hogy gyakorlatilag lehetetlené tesz nem csak bányászati, de bármilyen más helyi kezdeményezést is. Ökológiai magterület. Nagyon fontos, hogy az engedélyeztetési eljárás lefolytatásához kell az önkormányzat elvi támogatása, valamint környezetvédelmi szakhatóság, és az állami jóváhagyás. Nem könnyű és hosszadalmas procedúra. Ha jó pár év alatt sikerül megvalósítani egy pár elemet ezekből, akkor kezdődhet meg, /az állami vagyonkezelő támogatásával/ a kitermelés. Legfontosabb szempont Várkesző vonatkozásában, hogy helyi utakat sem szállítás, sem géplogisztika céljából nem használunk, belső utakat nem terhelünk. Ezt a hatóságok sem hagynák jóvá. Olyan útvonalakon tervezzük elvben, hisz egy nagyon hosszú eljárás legelején járunk, hogy a település külterületének határától, végezzük a szállítási műveleteket. Más esetben komoly problémákat okozhatna. Én sem örülnék az önök helyében ha a házam előtt zaj lenne, teherautók közlekednének. Ezt teljesen kizárjuk, fontos számunkra a falu nyugalmának megőrzése." 

banya_helye.JPG  Leendő bánya területe.

"Fontos tudni, hogy a műveleti terület bányászat szempontjából nagyon kicsi. Egy sztenderd bánya 25-50 hektáros területen helyezkedik el. A település külterülete 50 hektár. A környezetvédelmi hatóság csak úgy járul hozzá, ha mezőgazdasági tevékenységi időn kívül végezzük a munkát. Ez azt jelenti, hogy őszi-téli időszak áll rendelkezésre a bányászatra. Ezt egyébként mi is jónak tartjuk, hisz a nyári melegekben, a teherautó elhaladása kiporzást okozhat, és nem szeretnénk terhelni a közösséget. Még akkor sem ha a bánya területe, mérnökeink szerint is megfelelő távolságra van a lakóházaktól. Majdnem észrevétlenül folyna a tevékenység a lakosság számára. Ezen felül kis mennyiséget tervezünk kitermelni. Hangsúlyozva azt, hogy egy engedélyeztetési eljárás legelején tartunk, és 30 hatóság közreműködésével zajlik a folyamat. Így nem tudjuk még megmondani mikor beszélhetünk kitermelésről. De látjuk azt is hogy az önkormányzat bevételi lehetőségei nem túl jó kilátással kecsegtetnek, így nem csak támogatást szeretnénk kérni, hanem segíteni is szeretnénk. 50-100 éves intervallumban tervezzük a kitermelést, még ha kicsi területről is van szó. De ezen a kicsi területen  egymillió köbméter nyersanyagot detektáltunk. Az éves nyersanyag kitermelés tízezer köbméter lesz. Mindezt öt munkanap alatt tizenkét órás munkarendben gépeinkkel, napi kétezer köbméter mennyiséggel elvégezzük. A magyar állam számára fizetendő bányajáradék évi egyszeri, és ezzel azonos összegű díj megfizetésére kötelezzük el magunkat Várkesző részére. Ez tízezer köbméter esetén 3-4 millió forintot jelent. Mind ez növekvő tendenciát mutat, ami annyit tesz hogy akár duplája vagy triplája is lehet ez az összeg, Esetleges kapacitás növelés esetén, ami maximum évi tizenötezer köbméter, 7-8 munkanapra bontva. Pluszban ehhez hozzá jönne az iparűzési adó is. Valamint gondolkozunk még egy fontos ponton, iparterület kialakításán. Egy esetleges feldolgozó üzem felépítésén.  Várom a kérdéseket mind a képviselőktől, mind a megjelent lakosoktól."

gyar_ut.JPG

Lakossági kérdés: "Lesz-e ebből kifolyólag munkalehetőség a helybélieknek?"

Heninger M.: "Mint már utaltam rá, felmerült egy, a bányától nem messze, kb. 700 méter távolságra lévő ingatlanon egy feldolgozó gyár létesítése. Ennek a gyárnak a munkaerő szükségletét ami 15-20 fő szeretnénk megoldani Várkesző lakosaiból. Így azt tudom mondani, ha tervünk megvalósul akkor igen."

Lakossági kérdés: " Milyen mélységben van a bányászandó anyag, kitermelés során a talajvíz  így a fúrt, ásott kutak vízkészlete is veszélyeztetve van-e?"

Heninger M.: "Meg is fúrtuk és meg is mértük, a bazaltig. A kráter középső része száz méternél mélyebben van. Érdekes módon azt mértük, hogy ezeken a területeken, 15-20 méter mélységben már bazalt van. Archív dokumentációkban pluszos talajvizet mértek, ami azt jelenti fúrás után kiöntött a talajvíz. A Rába vízszintje magasabban van mint a rétek közép szintje. Ezért a kutatók számára mindig gondot okozott, mert erősen nyomja a folyó az alap talajvízszintet. Egyrészt nagyon kicsi területen vagyunk, másrészt azóta eltelt negyven év. Míg ők pluszos talajvízzel küzdöttek, addig a mi méréseink alapján 7-8 méteren van a nyugalmi vízszint. A Pannon medencében a talajvíz nívó nem radikálisan, de szépen lassan csökken. Úgy gondoljuk a haszonanyag nagy része a talajvízszint felett van. 5-6-7 méter az első művelési szint. Amennyiben mélyebb művelést tervezünk, azt nem tudjuk megítélni hogy tó marad-e művelési terület helyén. Területrendezési terveink szerint erre törekszünk.

Dr Solti Gábor a hatvanas-hetvenes években végzett fúrást, elmondása alapján a sekély fúrásoknál nem volt jellemző a forróvíz, de a kürtő közelében elképzelhető hamar lehetne találni. Ez érdekes dolog lenne mivel hévízkeltő effektust eredményezhetne. De mind ez kockázatos. Viszont egy bazalt, homokos partú 4 hektár területű fürdésre alkalmas tavat, hatvan-hetven év múlva nem hiszem hogy elleneznének a lakosok. Kérdésre visszatérve, a meglévő kutakra ha akarnánk se tudnánk veszélyt jelenteni. A bányászat folyamán víz szivattyúzást nem tervezünk, mert az veszélyes dolog. Valamint az anyagnak jót tesz a nedvesség. Terveink szerint, 6-7 méterig első művelési szint, azt visszatölteni -4 méterre, és onnan 17 méteres lenyúlással a víz alól kanalaznánk ki."

polgarmesteri_hivatal.JPG

Kérdéseket követően jegyző asszony összefoglalta mindazt ami elhangzott. Majd hozzátette, hogy Várkesző község önkormányzatának feladata hogy a területrendezési tervet módosítani kell, hogy mezőgazdasági területből különleges besorolású bányaterület legyen, szem előtt tartva a lakosság érdekeit. Ez pedig pénzbe kerül. A kérelmező Heninger úr, ezen költségeket teljes mértékben átvállalja, kérelmezőként állnia is kell. Ez időigényes, 6-12 hónap is lehet. Testület egyhangúlag elfogta a napirendi pontot. Így tovább tud gördülni az ügy a a hosszú engedélyezési folyamaton. 

buszfordulo.JPG

Ferencz Dezső polgármester úr továbbá elmondta azt is, hogy a kritikus állapotúvá vált buszforduló burkolatjavítási költségeit is egy megállapodási szerződés keretében átvállalja Heninger úr cége. Kifejezve a közös együttműködés fontosságát. 

 

buszfordulo_3.JPG

Mindezt átgondolva, hosszútávon mindenképp fellendülést hozhat egy bánya.A szomszédos Egyházaskeszőn már 1999-ben elkezdődött a bentonit bányászata. 

Kádár idejében volt olyan tanulmány, ahol leírták: Várkesző, Egyházaskesző teljes lakosságát kitelepítenék, majd a házakat eldózerolnák. A két falu közt lévő értékes anyagot kitermelték volna. De nem a felszínhez közeli bentonit volt a cél hanem a lentebb  lévő olajpala. Valószínű féltek egy esetleges ökológiai katasztrófától, így sokunk szerencséjére ez nem valósult meg. A mostani bányászati kezdeményezés, nem az itt élők ellehetetlenítésére irányul, hanem velünk együtt közösen a falu felvirágoztatására. Úgy gondolom a faluban nem lesznek ellene.

reggeli_napfeny.JPG

Ez a csupa szív falucska bizony megérdemli a jobb sorsot. Kevés a fiatal. Aki még itt él, az is azon gondolkozik, hogy olyan helyre költözzön, ahol biztos megélhetés várja, ne kelljen órákat utazni a munkába. Az önkormányzat bevételei szűkösek, iparűzési adó, és gépjármű adó is csekély folyik be a kasszába. A régi iskola épületében évtizedeken át működő varroda adott munkát sok helyi asszonynak, és környéken élőknek. Sajnos ez a munkalehetőség is megszűnt több mint tíz éve. Az akkori vezetés, munkahely teremtés és állag megőrzés fejében bocsátotta rendelkezésre a Pápai Ruházati Szövetkezetnek az épületet. De miután bezárt a varroda, az épületmegóvás is az önkormányzat így is szegényes költségvetését terheli. Amit lehet megpróbálnak pályázatok útján megvalósítani, de sajnos sok pályázat önrészes így azokat nem tudja a falu elérni. Maga az épület nagy, sok mindenre használható lenne. Akár turisztikai célokra akár ipari jelleggel. Kiépített konyhája nagyüzemi volt, valamint öltözők zuhanyzók is voltak a varrodások részére. Jelenleg pár helyi fiatal használ az épületben egy helyiséget edzőteremnek. 

iskola.JPG

A buszfordulón kívül  akad más javítani való is, például a temető előtti, és melletti járda, amit már próbáltak javítani több kevesebb sikerrel. A járda rézsű az évek során megcsúszott, megmozdult a burkolat. A bányából származó bevételből majd talán futja a javításra, de addig is marad a pályázat reménye. 

jarda_h.JPG

dsc03739.JPG

Azért akad örömteli hír is, a régi falugondnoki buszunkat, pályázat segítségével sikerült lecserélni újra. Valamint a polgármester úr benevezett a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenybe. Van még mit virágosítani de szép kezdeményezés.

virag.JPG

 

emlek_mu.JPG

dsc03704.JPG

viragok.JPG

viragos.JPG

jatszoter.JPG

Bízom abban, hogy a fent említett témában még sokszor tudok jelentkezni, és csak jó hírekkel szolgálhatok. Szeretném végigkísérni és dokumentálni ezt, a falu számára történelmi jelentőségű változást. 

feszulet.JPG

Pár kép a faluról.

utca.JPG

 

diofa_arnyekaban.JPG

utca_kep.JPG

utcakep.JPG

utca_veg.JPG

 

reggeli_napfeny_1.JPG

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varkeszo.blog.hu/api/trackback/id/tr728768120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vancello · http://vancello.hu 2016.06.02. 23:22:56

Ennél jobb nem is történhetne egy kihalófélben lévő, szegény községgel. Sok sikert kívánok hozzá, ezzel a fejlődés útjára lehet lépni!
süti beállítások módosítása