2016. július 17. 17:59 - KissJanika

Mit kell tenni ha árvíz van?

Az árvízvédelmi gyakorlat

Ahogy ígértem, a tegnapi cikk folytatása. Ha már a megelőzés nem elégséges, meg kell kezdeni a védekezést. 2014. májusában így készültek fel a teendőkre a Rába és a Marcal partján lévő települések, egy közös gyakorlattal. Elevenítsük hát fel a történteket:

10420013_702866969770640_495943238472455814_n.jpg

Reggel 8 órakor kezdetét vette a Rába-Marcal által veszélyeztetett településeken a vizek kártétele elleni védekezési gyakorlat. A polgári védelem behívott tagjai pontosan, fegyelmezetten megérkeztek a településünkre.

10420165_702861786437825_1856019223206278515_n.jpg

Kultúrházunk kicsinek bizonyult a kötelező létszám fölé duzzadt résztvevők száma miatt. Köszöntő beszédében Rendesné Sebő Gabriella Polgári védelmi felügyelő örömét fejezte ki a létszám bővülésnek, majd rövid program terv ismertetés után, elmondta a polgári védelem, katasztrófavédelem szervezeti felépítését, jogait kötelezettségeit, valamit feladatát, illetve hogy kik hogyan kerülnek felvételre a polgári védelem tagjai közé. Majd átadta a szót Fehér Sándornak az ÉDU. VíZIG. Rábai Szakaszmérnökség vezetőjének, aki Mikor? Mit? Hogyan? című előadásában részletesen beszélt az árvízvédelem fontosságáról, szabályokról, védekezési formákról, térképek, rajzok, ábrák segítségével szemléltetve az elhangzottakat.

10360539_702925496431454_8955124436019504853_n.jpg

A gyakorlati kivitelezés a Rába partján folytatódott. Három csoport három különböző védelmi feladatot hajtott végre.

1. Egy és kétsoros nyúlgát építése.

10308482_702916959765641_1042534816441733513_n.jpg

10177529_702894973101173_5316588370185000480_n.jpg

 2. Egy és kétsoros jászolgát építése. Mindkettő a töltés magasítása céljából.

10397845_702917056432298_7052121810864970814_n.jpg

10341414_702910973099573_7296133669692058141_n.jpg

3. Buzgárelfogás

10305502_702902393100431_1342183676756773626_n.jpg

 

Mindenki tette a dolgát, hisz nagy többségben már részt vettek /sajnos/ éles helyzetben is az árvízi védekezésben. A gátak gyorsan, pontosan, a feladatban meghatározottak szerint készültek el vízügyes szakemberek irányítása és felügyelete alatt. A felügyeletet végezte az ÉDU. VÍZIG. részéről: Könczölné Bernáth Ilona Területi ügyintéző, Polgár Antal Területi felügyelő, Balázs Zoltán Területi felügyelő, valamint segítséget nyújtott 6 fő gátőr.

10262270_702874259769911_3786538484629806611_n.jpg

10306735_702911436432860_6641012356963153051_n.jpg

10380880_702913689765968_6027922996011106953_n.jpg

10152384_702888353101835_226299766255798906_n.jpg

10349146_702887583101912_3557634261305296706_n.jpg

1186054_702892006434803_4623887874662845385_n.jpg

10371761_702876676436336_6732197916788705256_n.jpg

A sikeres és gyors gyakorlat befejeztével az öt önkormányzat közösen összeállított ebéddel vendégelte meg a résztvevőket. Zárószóban köszönetet mondott Csillag István Tűzoltó Alezredes a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Vezetője, aki elismeréssel nyugtázta a sikeres gyakorlatot. A Veszprém Megyei Büntetés végrehajtás Intézet Őrzői és Őrzöttjei is részt vettek a gyakorlaton, róluk nem készíthettem fotót.

10256245_702910856432918_5597234631142046029_n.jpg

10339763_702911689766168_3301610882085979145_n.jpg

10346202_702882913102379_2153743601905527272_n.jpg

10401486_702917896432214_9014676593682651116_n.jpg

10401912_702875303103140_5717436701354651260_n.jpg

10374891_702871336436870_3169523905569378900_n.jpg

1908013_702917699765567_1661255418234290946_n.jpg

Köszönet illeti Marcaltő, Kemenesszentpéter, Malomsok, Egyházaskesző, valamint Várkesző önkormányzatait, polgármestereit és Polgárait a lebonyolításért és részvételért!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://varkeszo.blog.hu/api/trackback/id/tr938896202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása