A költő verse jutott az eszembe, amikor ez a kép tárult elém a minap. "Itt van az ősz, itt van újra." Ködös, párás reggelek, napról-napra később van világos, előbb van sötét. A természet körforgása megállíthatatlanul múlatja  az időt. Ahogy egyre idősebb az ember gyorsabbnak tűnik ez a körforgás. Érzésre előbb lesz vége a nyárnak, és előbb jön az ősz, a fázós nyirkos reggelek, aztán  a téli hosszú esték. Hamarosan füstölni fognak kis falunk kéményei, előbb húzódnak be az emberek a házaikban. Lassan a határ is kiürül, és a "fekete föld" jelzi csak az őszi munkák végét.

A település elcsendesül, a nyári zsivaj már csak emlékképként él. Elkezdődött az iskola, a gyerekek álmosan indulnak a kora reggeli buszhoz. A fecskék eltűntek az elektromos áram légvezetékeiről, már javában szállnak, vagy már oda is értek telelő helyükre. Előkerülnek a kiskabátok, sapkák. Szomorú arcát vette fel a táj.

Sok szép emlék jut ilyenkor az ember eszébe, gyermekkorból, vagy a téli ünnepekhez kötődően. Én például szerettem a nagyszüleim ablakából nézni a hóesést, és hallgatni a megunhatatlan, sokszor elmesélt történeteket, amelyek velük történtek meg. Ebből is látszik a kedvenc évszakom a tél.  Önnek milyen emlékei vannak az évszakokkal kapcsolatosan? Kommentárban szívesen olvasnám.