2016. június 12. 11:36 - janika2101

Jó a kukás lovas kocsi?

Vissza a gyökerekhez.

Kis falunkban, mint a környező településeken is, a hatvanas évekig szinte minden háznál voltak lovak, szarvasmarhák, és egyéb haszonállatok. Aztán a TSZ idejében az állatok egy részét be kellett szolgáltatni, a közös gazdálkodás szellemében. Aztán a kilencvenes évektől újra fellendült az otthoni állattartás, természetesen nem a régi időkhöz mért intenzitással. Pár háznál szarvasmarhák, és P. Géza bácsinál pedig lovak is voltak. Mára már szinte sertés, és tyúk is alig akad egy-egy háznál. Egyrészt az idős lakosság nem bírja már az állattartás terheit, másrészt a fiatalok eljárnak dolgozni, így kora reggeltől késő estig nincsenek itthon.

anno00175_preview.jpg

 

De itt igazán a lovak, lovaskocsi az ami most számunkra fontos. Nemrég rábukkantam egy nagyon jó, és költségtakarékos megoldásra, ami a térségünk javát szolgálhatja. 2015. évtől uniós rendelet, és kötelezettség van a szelektív hulladék gyűjtésre. Sok helyen, ahogy nálunk is, kihelyezett konténerekkel oldják meg. Most egy újabb törekvés van arra, hogy háztól történjen meg a szelektíven összegyűjtött szemét összeszedése. Mivel ez a szokványos kukásautóval túl sokba kerülne, Nagyvázsony község uniós mintára kísérleti módon lovas kocsival végzi el a feladatot, ami az alábbi kisfilmen látható: 

 

Megnézve ezt a videót, nagyon lelkesítően hat a szelektív hulladék gyűjtés, és még a környezetbarát elszállítás kombinálása is. Térségünk közös körjegyzőséggel, és már 2012. év óta közös önkormányzati hivatallal is rendelkezik, Marcaltő, Malomsok, Egyházaskesző és Várkesző települések. Jó kezdeményezés lehetne a térségnek, egy ilyen közös "kukás lovas kocsi". Egyrészt hosszú távon költség hatékony, másrészt munkát teremet, valamint a lovak szaporulatával bevételre is lehet számítani. Jelenleg nem tudom éves szinten mennyibe kerül az önkormányzatoknak a hulladékszállítás, de biztos vagyok benne, hogy állami támogatás is igénybe vehető rá.

 

lovashulladekkocsi2.jpg

 

Önnek mi a véleménye erről az igazán jó és praktikus kezdeményezésről?  Azt azért megjegyezném, hogy Nagyvázsony településen nagy hagyománya van a lótartásnak. Szavazzon, kommenteljen,  ossza meg a cikket, ha lát benne rációt!  Képek a   nagyvazsonyma.hu és a varkeszo.hu oldalakon található.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varkeszo.blog.hu/api/trackback/id/tr348801100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aleb19 2016.06.13. 11:16:37

skandallum ...az ilyen olcso megoldasok megtorik a 20-30 eve hagyomanyos libsi modelt miszerint az osztrak szemetes multik korrumpaljak a politikusokat es a lakossag dupla arat fizet a szemetgyujtesert