Ezen a két napon emlékezünk a már üdvözült lelkekre, és  az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekre. Gyertyát gyújtunk hozzátartozóink sírján, ahol gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a krizantém fehér és színes változatai pedig a szeretetet és a tiszteletet.

"E mai napon, szeretteim, mind valamennyi szenteknek emlékezetét egy közös ünneplésnek vígságával üljük. Mert hitvallásuk minél szilárdabb volt a szenvedésben, annál ragyogóbb most a tisztességben.Lépjünk mi is erre az útra, siessünk a mennyei hazába, melynek polgárai közé felvétettünk!" Beda Venerabilis

"Csak ennyit, szervusz, isten veled, isten veled! élet, Ifjúság,remény,mámor, félszeg, gyönge mosoly Halk, tehetetlen kis tiltakozás az éjszaka ellen naiv gyufaláng amit úgyis elfúj a szél Isten veled, eltűnő múlt, valaha valóság Véled is, emlék, ismétlődő, elfogyó kép a tükörben S még veled is, magaddal, én lelkem, tompa tükör Isten veled, búcsúzó kezem is mellyel utolszor intek utánad Isten veled jóság, gyöngeség, elmúlás, isten veled isten Isten velem, isten velünk, isten veled, Elza fiam." Karinthy Frigyes

" És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel. A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra " Pilinszky János

" Emlék az, ami itt suhan el velem messze, az éjben. Emlék ez a hajó, emlék a város emlék vagyok én elszáll és múlnak az évmilliók s nem lesz pillanat, egy se robogó légi gép visszarohanó lethe-hajók ablaka mellől lesve ki fekete ködben, hogy egymást messe még egyszer szempillantásra a két út elvillanva hogy lássalak s te is, és intsünk az ablakon át. Csak ennyit, szervusz, isten veled, isten veled! élet, Ifjúság, remegő remény, mámor, félszeg, gyönge mosoly halk, tehetetlen kis tiltakozás az éjszaka ellen"  Karinthy Frigyes